Egy Átlagos 17 éves lány vagyok.Lassan betöltöm a 18-at és mehetek Indiába.Mindig Is elakartam oda jutni de sosem engedték meg anyuék,mivel -szerintük-2 napot nem bírnák egyedül.Lehet,hogy van benne valami hisz kiskoromba is 3 napig bírtam mamánál Bradford-ban aztán sírni kezdtem hogy hiányzik anya.Igen én inkább "anyás" vagyok.Valahogy közelebb érzem magamhoz mint apát.Nem azt mondom hogy apát nem imádnám.Csak anyu vigasztal meg az ilyen "szerelmi bánatokban",ami nálam, igaz hogy ritka de ha előfordul tudom kihez kell fordulnom.
Legutóbb 2 éve voltam mamánál.Meg is bántam. Mellettem kapott szívrohamot.15 éves fejjel azt sem tudtam mit csináljak.Sosem tudtam megjegyezni a rendőr,tűzoltó és mentő számát.Úgy voltam vele,úgysem kellenek majd.A szerencsém csak az volt hogy a szomszéd akkor jött át mamát megnézni.Azóta nem voltam ott.Már kaptam levelet is tőle hogy mennyek el.Nem válaszoltam rájuk.Félek megint az történik ami 2 évvel ezelőtt.
Aznap mikor megtörtént az eset 1 hétig nem mozdultam ki a házból.Néha még a szobámból sem.Csak Sofi-t engedtem be magamhoz.Róla annyit kell tudni hogy a legjobb barátnő a világon.Tökéletes lelki társ.Őt is csak azért engedtem magamhoz annyira közel mert vele ugyan ez megtörtént.Csak ő rosszabbul járt.Az anyukája bele is halt a szívrohamba,ellentétbe mamámmal.Már márciust írunk és 2 hosszú holnap után majd elfújhatom a 18 szülinapi gyertyámat és bőröndjeimet húzva indulhatok neki Indiának.
De addig is még van időm.Ki tudja mi fog történni.Lehet,hogy újra a Bradford levegőjét fogom érezni,és mama vizsláját fogom sétáltatni a szűk utcákon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése